Segítettünk!:)
2010. febr. 28. 22:19 - írta FekaaaSziasztok!
Ma este Óbudán épp szálltunk be a kocsiba bátyámmal, amikor odajött egy idős úr, hogy tudnánk-e segíteni neki és a feleségének, mert nem indul az autójuk és be kellene bikázni. Mondtuk neki, h persze, de nekünk nincsen bikakábelünk. Sajnos neki sem volt a megfelelő kábel, csak valami régi ócska kábel amit valahogy összeszerkesztett. Mindenesetre átálltunk a kocsival az ő autójuk mellé és kezdetét vette az akció!:) A két kábel egyik végét én fogtam egy-egy csavarhúzóval a mi akkumulátorunk pozitív és negatív végéhez, a másik végeit az idős hölgy fogta oda az ő autójukban lévő alkatrészhez. Mindeközben megjelent egy bácsi a kutyájával, és elkezdett vadul mozizni, hogy mi történik. A kutya meg a zseblámpa fényével kezdett el játszani, miközben mi ott tettük a dolgunk!:) Bátyám beült a volán mögé és elkezdte járatni a motort, majd ezek után az idős úr is, de sajnos nem indult az autójuk. Ezek után elkezdtünk beszélgetni, hogy mi lehetne a megoldás, mikor a kutyás bácsi kijelentette, hogy neki van bikakábele. Mindez azért volt vicces, mert bátran végignézte, ahogy azokkal a gyenge kábelekkel próbáljuk orvosolni a bajt. Mondtuk neki, hogy akkor hozza hátha azzal könnyebben fog menni. Visszajött és ráerősítettük megint a két akkumulátorra a kábeleket. Próbálkoztunk elég sokáig, de valahogy sehogy sem sikerült. Kiderült, hogy valószínűleg nagyobb lehet a probléma és nem segít az egyszerű bebikázás. És az is kiderült, hogy az autójukat nem lehet se tolni, sem vontatni, mert hátsókerék meghajtásos és bele is van írva az autó műszaki könyvébe, hogy nem szabad! Végül ugyan nem indult be az autó, a történetet viszont szerettem volna megosztani veletek, azért, hogy ha lehetőségetek van rá és valaki rászorul akkor bátran segítsetek!! Sosem lehet tudni, bárki kerülhet bajba! Olyankor viszont jól esik ha legalább kaptok segítő kezeket!:) Minden jót és vigyázzatok egymásra és magatokra! És Tomi szavaival élve "szeressétek egymást" !!
üdv: Feka :)
Kategóriák
Közérdekű , Blog____________________________________________________
Eddig 133 komment érkezett
(
)
-
1. RoN
2010. 02. 28. 22:59 -
2. Alyssa Scene Babydoll18
2010. 02. 28. 23:07Szio Fekaa! De örülök hogy írtál végre életjel új bejegyzés :) Most vettem észre mert fürcsiztem vagy 1óráig:D Ez rendes tőletek nem is te lennél ha nem segítettél volna:) Kutyás bácsi későn kapcsolt:D Mi szeretjük egymást vagyis én itt mindenkit szeretek és csak miattatok ismerjük 1mást Deepyvel Timivel Rékával..+ persze azért is mert jó az ízlésünkxD Am mindenki elment aludni nekem is + kellene próbálni=/ Koncit akarook mikor lesz?
♥Feka♥Tomi♥Miki♥Peti♥Örökre szeri♥..Tomcsi=( -
3. Alyssa Scene Babydoll18
2010. 02. 28. 23:13*.*
-
4. Alyssa Scene Babydoll18
2010. 02. 28. 23:21Minden 7en elviselnék egy ilyen kis regényt bármilyen sztorit amit ti éltetek át pont 4en vagytok szóval 1.hét Tomi 2.Miki... :D 1hónapban 1szer írni mindenkinek szerintem nem lenne lehetetlen vagyis ti tudjátok:D
-
5. Ilka
2010. 02. 28. 23:26jó :)
-
6. Alyssa Scene Babydoll18
2010. 02. 28. 23:29Utálok magamban írogatnix/ :D Mindig ilyenkor jönnek elő jó vagy őrült ötleteim:D 10ből 1et megvalósítok mert elég lehetetlenek:D Ehhez ti is kellenétek. Nyáron blogos tali,buli LL ha a többség benne van.
-
7. Alyssa Scene Babydoll18
2010. 02. 28. 23:34Nemár mindig ilyenkor fogy el a cigim=/ Nincs kedvem felöltözni lemegyek így érte az a baj h hideg vanxD
-
8. Alyssa Scene Babydoll18
2010. 03. 01. 0:17Itt egy Timii=)
-
9. Timi
2010. 03. 01. 0:29Bizony itt van és nem tud aludni, pedig olyan áááááálmoos... Volt:-)
Jah RoN igazad van, büszkék lehetünk rájuk:-)) Meg arra is hogy a mieink:-)) -
10. Deepy
2010. 03. 01. 0:42Juj Feka él :) am én mindenkit szeretek és segítek is szal ki is használnak :\ najó nem leszek ünneprontó =) am elegem van a tanulásbóóól és ha nem küldi el a telóm ha már pepötyögtem akk földhözvágom (magam mert a telóért kár xD)
-
11. Alyssa Scene Babydoll18
2010. 03. 01. 0:48Lesznek Timineek kiscicái♥olyan cukrok *.*
-
12. Alyssa Scene Babydoll18
2010. 03. 01. 0:50Deepy te h kerülsz ide?:o most kiderül h senki sem alszik:D én kihasznállak?:O ugye nem rám gondoltál nem használlak ki nem is szoktam senkit most +bántottál=(
-
13. Alyssa Scene Babydoll18
2010. 03. 01. 0:51telóról írsz?
-
14. Alyssa Scene Babydoll18
2010. 03. 01. 0:54Késő van ilyenkor hamar + sértődök:D
-
15. Deepy
2010. 03. 01. 0:59Dehogy rád gondoltam :) (L) senkire a blogról, nyugi :) am telóról írok és angolházizok (: "Men want to be a woman's first love. Women like to be a man's last romance." (Oscar Wilde)
-
16. Alyssa Scene Babydoll18
2010. 03. 01. 1:02Ja jól van már +ijedtem(L) :D Fent van Timi msn-en és megint olyaan téma vanx,D Nincs grupi:( :D
-
17. Deepy
2010. 03. 01. 1:13xD nem hoztam fel a laptopot, nehogy elcsábuljak, erre ígyis ittvok wD wD->ezdelolszmájli xD £Φ¥€ ezmeglove xD juj meghóttam xD
-
18. Alyssa Scene Babydoll18
2010. 03. 01. 1:19+őrült maú bámulja a posztereket most meg majdnem szétszedte a takaróm ül és bámul de hogy mit mindig +ijeszt ezzel=/
-
19. Deepy
2010. 03. 01. 1:19Spanyol CV... Írtam már magyarul, angolul, most meg spanyolul?! Kínai önéletrajzot ne írjak nekik? Wááá
-
20. Deepy
2010. 03. 01. 1:21Valójában az AFC kémmacskája x"D
-
21. Alyssa Scene Babydoll18
2010. 03. 01. 1:25az:D Szereti hallgatni mert mindig felmászik és dörgölőzik a hangfalozxD
-
22. Alyssa Scene Babydoll18
2010. 03. 01. 1:28+h :D
-
23. Deepy
2010. 03. 01. 1:29Lol xD szőrös rajongó xP
-
24. Deepy
2010. 03. 01. 1:38Bazz mi van a feltételi tájékoztatós izébe xD www.labrisz.hu/mm x"D nanembaj xD
-
25. Alyssa Scene Babydoll18
2010. 03. 01. 1:38Szereti Tomi hangját=) Sokszor azt hiszi hogy Kornél bánt mikor hülyülünk és úgy magyaráz neki szemét is kikapná annak aki bánt:D harcicica amx)
-
26. Deepy
2010. 03. 01. 1:43Ez jau he xD kéne egyis tolerancia az emberek fejébe... Az enyémbe meg spanyol xD
-
27. Deepy
2010. 03. 01. 1:45Juj félektőle xP tükröd mem támadta meg? XP
-
28. Deepy
2010. 03. 01. 1:46*nem
-
29. Alyssa Scene Babydoll18
2010. 03. 01. 1:49Nem x,D Az hiányzott volna így is féltem h bele ne lépjen a szilánkokba szegény=( +ijedt mikor vérzett a karom nyávogott +nyalogatni akart:D =/
-
30. Deepy
2010. 03. 01. 1:51Cukk :)
-
31. Alyssa Scene Babydoll18
2010. 03. 01. 2:09Jobb lenne ha tudnék aludni már hallgatok arról ami fáj csak a könnyeim árulnak el folyton.
-
32. Deepy
2010. 03. 01. 2:23:s könnyek... Nekem még sírni se szabad, nekem nem lehet bajom... :s letörlöm én a könnyeim, mosolygok is, de hiába. "álarcom nem véd, csak ostoba dísz"
-
33. Alyssa Scene Babydoll18
2010. 03. 01. 2:30énis..1re zavarosabb minden oké aludnom kell hallgatok Petire akkor is aludni fogok ha ezt nem fejezem be-.- miért kell nekem álladóan ezen gondolkozni am is fölösleges erre mondtam vmelyik nap mert őt nem érdekli. Deepy de te miért..?
-
34. Alyssa Scene Babydoll18
2010. 03. 01. 2:39Az hogy van aki kihasznál? Nem szabad hagyni semmilyen értelemben felszínes "barátok" akik nem önmagadért szeretnek semmit nem érnek nem lesznek ott mikor bajban vagy. Inkább lógj ki a sorból ne akarj közéjük tartozni nem leszel tőle több. Pénzért szeretetet nem lehet venni.Inkább legyen 1-2barátod de azok igaziak.
-
35. Deepy
2010. 03. 01. 2:53Nem az. Azon már túlvok. Ha nemtusz aludni vegyél a kezedbe spanyolt, én elaludtam vele, szaromle, nem érdekel mosmá... Azt meg h mi bajom, majd msnen, már amennyire tudom. Próbálj meg aludni, elég ha nappal agyalsz.
-
36. Alyssa Scene Babydoll18
2010. 03. 01. 2:59Oksi:D Most akartam írni már pihiztem csak vártam h válaszolj. Holnap + beszéljük.Jó éjt! Pusszi
-
37. Deepy
2010. 03. 01. 3:03Jóéjt és nyugi. (de idegesítő lehet, h mindig ezt mondom...(= )
-
38. Deepy
2010. 03. 01. 3:07Be kell zárni az ablakot me kukurikú. Akva annyát xD
-
39. Luffeee
2010. 03. 01. 7:52felvételi :'(
-
40. Flóra
2010. 03. 01. 9:00Szia Fekaaa!!! :D Tök rendes tőletek,hogy segíteni akartatok...még ha nem is sikerült...A szándék a lényeg!
-
41. Morkunka
2010. 03. 01. 11:27Hali!Örülök, hogy írtatok...elég vicces, hogy ott állt a faszi és nézte ahogy szenvedtek XD
Ha nem nagy kérés...Fiúk lécci nézzétek meg a blogom
szerelmisztori.blogzona.hu/
Előre is köszi! -
42. Deepy
2010. 03. 01. 11:32Salalalaaa (:
-
43. Deepy
2010. 03. 01. 11:41Únátkózóm.
-
44. tamy.
2010. 03. 01. 12:46dejófejekvagytok*.*
jháááj Fekaa ='D "Visszajött és ráerősítettük megint a két akkumulátorra a kábeleket. " picikét félreérthető X'''D
deazért szeretééés van :) <3333
-
45. Deepy
2010. 03. 01. 12:51Én mindent félreértek, de nekem nem az xD
-
46. tamy.
2010. 03. 01. 12:57xDDD
-
47. Flóra
2010. 03. 01. 13:22xD
-
48. eszter1017
2010. 03. 01. 13:28Én is szoktam segíteni, persze nem ilyen nagy dolgokban, de sok kevés dolgot összevéve már elég sokat segítettem!
Köszi Feka, hogy írtál azt hittem már, hogy abbahagytátok a blogolást hisz utoljára Peti írt és az is egy hete volt!
Puszi: Eszter :) -
49. tamy.
2010. 03. 01. 13:40uhh Viki, én elolvastam.. oO ha nembajxDD
és azt álmodtad, vagy csak kitaláltad? xD -
50. Breeke
2010. 03. 01. 13:56=)
-
51. Gabyszynta
2010. 03. 01. 14:27Balázs szép tőled meg a tesódtól ,hogy segíteni akartatok, még ha nem is jött össze a lényeg a szándék és az meg volt
-
52. Gabyszynta
2010. 03. 01. 14:29srácok mikor lesznek új koncert dátumok
-
53. igoB
2010. 03. 01. 14:30Jéééé ti éltek?! :D
ari vagy h segítettél, mi i szoktunk ha kell :D sok szerencsét és szép napot továbbra is
puszi :D -
54. tamy.
2010. 03. 01. 14:37jéé ti éltek?? X'''''D
én nem szoktam segíteni :$ mert még nem kerültem olyan segítség helyzetbe... xD vagymixD pfff. fogalmazás 1es xD
naa mindegy... ='D -
55. igoB
2010. 03. 01. 14:39szia tamy, nyugi nekem is a fogalmazásom 1, xD
-
56. tamy.
2010. 03. 01. 14:40szijaa:)
jahxD soha nem tudok egy értelmes mondatot kinyögni..xD -
57. Gabyszynta
2010. 03. 01. 14:41sziasztok
-
58. tamy.
2010. 03. 01. 14:46szia Gabirinta:)
ezt különösen neked küldöm ='D
kaktuz.net/media/twophotos1.swfpfff különösenX''D nah ez is értelmes volt -.-"
-
59. igoB
2010. 03. 01. 14:46xD én ma nytan órán nyögdécseltem xD
-
60. Gabyszynta
2010. 03. 01. 14:47köszi a képet
-
61. igoB
2010. 03. 01. 14:47b+ majdnem szívrohamot kaptam :'(
-
62. PíííszMeow
2010. 03. 01. 14:47Jahh *-* egyem a husod!!! Most Megkapod az"Idősöketvsegítő" jelvényedet! *büszkefej* <333 ésésésés ToMi szavai aranyat érnek! szal betartani ám.. SZERESSÉTEK EGYMÁST!!!!!
-
63. Gabyszynta
2010. 03. 01. 14:48aham a tanár mit szólt erre a nyögdécselésre DDDD:
-
64. igoB
2010. 03. 01. 14:48öööööö... nem idézném... xD
-
65. tamy.
2010. 03. 01. 14:49Gabirinta, nincsmitX''D
srry. BogixD amúgy elég fos xD
de mikor először néztem, énis megijedtem :$ -
66. igoB
2010. 03. 01. 14:49nem, dehogyis! csak azt mondta tanuljak meg beszélni xD
-
67. Gabyszynta
2010. 03. 01. 14:49oks DDDD.
-
68. tamy.
2010. 03. 01. 14:49nyögtél?? xD és miért? oO csakúgyjött? X'D
-
69. igoB
2010. 03. 01. 14:50magamra öntöttem a levest :S
-
70. igoB
2010. 03. 01. 14:51nem úgy te nagyon hülye xD összeakadt a nyelvem xD
-
71. Gabyszynta
2010. 03. 01. 14:51aham most már értem D: mert most olvastam el jobban D:
-
72. PíííszMeow
2010. 03. 01. 14:51ááá én csak matekon mondtam egyszer a tanárnak hogy szopd le magad te banya!.oO
-
73. igoB
2010. 03. 01. 14:52xDDDDDDDDDDDDDDDDD juuuuuuuuuuuuuuuuuuuuj
-
74. Gabyszynta
2010. 03. 01. 14:52úgy van szegény magára öntötte a levest xD
-
75. Gabyszynta
2010. 03. 01. 14:53juuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuu
-
76. Gabyszynta
2010. 03. 01. 14:53a 72-es komira írtam
-
77. tamy.
2010. 03. 01. 14:53én meg soha nem szóltam be senkinek.. :$
jókislányvagyok* (A) XD
ezért is van huszonvalahány beírásom ;))) -
78. igoB
2010. 03. 01. 14:54Píísz ezt mire mondtad? és mit kaptál érte? és... és... dehogyis xD
-
79. Gabyszynta
2010. 03. 01. 14:54sziasztok megyek sétálni szép idő van
-
80. igoB
2010. 03. 01. 14:55nekem nincs beírásom, de ha mindíg beírták volna akkor olyan... ööö... 10-20 beírásom lenne xd
-
81. igoB
2010. 03. 01. 14:55szia!
-
82. PíííszMeow
2010. 03. 01. 14:56xD éppen írt a táblára és azért mondtam ezt mert már kicsöngettek az meg ott basztat minket a hülye házikkal!! beszoltam.. azt 1 pillanatra megállt az írásban és megvonta a vállát!!xD és ráadásul Csó is elment!!! MIATTA utálom! redvás gecc!
-
83. tamy.
2010. 03. 01. 14:57nincsisszépidő. =S
nekem akkor van szép idő, ha zuhog az eső és dörög az ég, és villámlik *.* -
84. igoB
2010. 03. 01. 14:58-.-"
-
85. tamy.
2010. 03. 01. 15:00mivan Bogi? oO
-
86. Vicaa02
2010. 03. 01. 15:08Háát Feka..( : te milyen segítő kész vagy.^^.
Mi múltkor.. egy bácsinak segítettük betolni a trabiját.^^.
kicsit se tűnhetett viccesnek.. 7lány tolja a Trabantot egy öreg bácsi meg benne ül xD ( : Végül beindult..( : tök jó volt..:) és kaptunk ilyen mágnes szerűséget ajándékba xD -
87. igoB
2010. 03. 01. 15:11nekem akkor van szép idő, ha zuhog az eső és dörög az ég, és villámlik *.* <--- EZ :D DE NEM BAJ! :D
-
88. tamy.
2010. 03. 01. 15:13ha nem baj, akkor meg mi az a -.-" jel?
-
89. vér.nari.(I'm dreaming...)
2010. 03. 01. 15:17(: ez márigen! :D jaaahm Vica, szeretsz az út közepére állni és énekelni a bocibocitarkát :D énmeg előszeretettel dobálni a szomszédbácsit tojással x"D há' elfogyott szegénynek (A) xd
-
90. igoB
2010. 03. 01. 15:20semmi :D
-
91. limeee
2010. 03. 01. 15:23Juuhj Fekaa de segítőőkész vagy :) (L)
Ööö eddigi életem során a legnagyobb segítségem egy idős embernek öö talán az volt, h segítettem leveni a kocsiját v miaz a buszról egy néninek xD -
92. vér.nari.(I'm dreaming...)
2010. 03. 01. 15:29nekem legnagyobb segítség? hmm.. ma táncon mikor én kipunnyadva feküdtem rita meg megbotlott és rámesett xDD
-
93. Rékaaa :D
2010. 03. 01. 15:45sziasztoook! =)
Fekaaa olyan segítőkész vagy! =D ezért is szeretünk =) -
94. limeee
2010. 03. 01. 15:54Jaahj nézzétrkmár meg a blogomban látszódik az a geci tündéres bejegyzés?
Ajj itt szarakszik nekem :S -
95. tamy.
2010. 03. 01. 15:54nekem nem láccik =S
-
96. limeee
2010. 03. 01. 15:55akkor jó :D
-
97. tamy.
2010. 03. 01. 15:57nekem csak az a Uncsííí-s láccik... xD
amúgy milyen tündéres?? oO -
98. limeee
2010. 03. 01. 15:59mindegy majd fölrakom csak ilyen rohadtnagyban tette be a képet és leszedtem aztán elveszett az egész..és most nincsidőm még1x :D megírni. :)
-
99. limeee
2010. 03. 01. 16:02100? :)
-
100. limeee
2010. 03. 01. 16:03ajj 100? :D
-
101. tamy.
2010. 03. 01. 16:04X''''''D
-
102. limeee
2010. 03. 01. 16:11Höhö :D
-
103. Ninci *Smiley Zrt - vezérigazgató*
2010. 03. 01. 16:13sziasztok!
mizujs? -
104. igoB
2010. 03. 01. 16:14megint nyertem :D
-
105. tamy.
2010. 03. 01. 16:15 -
106. Rékaaa :D
2010. 03. 01. 16:28Fekaaa
kb. 20 másodpercre kapott el a jégeső de szarrá áztam!:DD amúgy a próba jó volt, ezerrel készülünk a jövőheti koncertre!:)
O.o JÖVŐ HETIIII? :D -
107. igoB
2010. 03. 01. 16:29HOPPÁ!!!!!! ezt írjátok fel!!! :D bár úgyse mehetek :S
-
108. limeee
2010. 03. 01. 16:31Juuj jövő heti?
De akkor miért nincs még kiírva? o.O -
109. PíííszMeow
2010. 03. 01. 16:31 -
110. PíííszMeow
2010. 03. 01. 16:34Koncííí hol mikor merre hány forint ott lesz az AFC??????oO
-
111. Alyssa Scene Babydoll18
2010. 03. 01. 16:36Fekaaa de mikor és hol lesz konci??Nem is szóltok:(
-
112. igoB
2010. 03. 01. 16:37nyertem szempillaspirált meg szemhéjpúdert :D
-
113. Alyssa Scene Babydoll18
2010. 03. 01. 16:37MegőrültünkxD
-
114. tamy.
2010. 03. 01. 16:38koncii??? oO írjátok ki!!!! Fekaa!!! pls*.*
-
115. igoB
2010. 03. 01. 16:38megint esik ez a rohadt eső -.-"
-
116. Rékaaa :D
2010. 03. 01. 16:39hát gondolom h ott lesz az AFC ha AFCkoncert lesz xD
de csak ennyit írt Fekaaa! na diikkkkk most mindenki beindult de semmit nem tudunk... xD -
117. igoB
2010. 03. 01. 16:40én nem is mehetek :'( megint :'''''''''''''''(
-
118. Alyssa Scene Babydoll18
2010. 03. 01. 16:40Tomi vagy valaki mikor akaarjátok közölni a pontos dátumot és időpontot..? A kisebbeknek nem lesz idejük nyavajogni h elengedjék őket:D
-
119. Rékaaa :D
2010. 03. 01. 16:42köszi Lilla xD
-
120. tamy.
2010. 03. 01. 16:43ha pesten lesz, pl a wigwamba akkor sztem megoldható hogy én is mehessek... *.*
de írjátok ki hogy hol és mikor és hánykor!!! :)Bogi miért nem jöhetsz? oO
-
121. igoB
2010. 03. 01. 16:53mert nem tanulok jól :S
-
122. Alyssa Scene Babydoll18
2010. 03. 01. 16:55Kiírtáák:D Kecsóra miért nem jöttök soha?Miskolc..hah elvisztek?xD Április 17 Wigwam faxa én addig nem bírom ki:D Valaki segítseen:D
-
123. tamy.
2010. 03. 01. 16:55háhááá='D és ki is írták a koncííkat:)
szeretééés van <333jah, de hánykor lesznek??xd
-
124. igoB
2010. 03. 01. 16:56KONCERTEK
Március
14. Miskolc, Vian klub
Április
10. Mindszent, Szegfűtanya kemping
17. Wigwam
Május
30. Vác
Július
3. Abádszalók
Augusztus
7. Medgyesegyháza
20. Orosháza - Gyopárosfürdőmegtaláltam -.-" XD
-
125. Rékaaa :D
2010. 03. 01. 16:56ott vannak oldalt a koncertdátumok! :D
-
126. vér.nari.(I'm dreaming...)
2010. 03. 01. 16:57áááááááááááá MISKOLC KONCERT WÁÁÁÁÁÁÁ :D
-
127. vér.nari.(I'm dreaming...)
2010. 03. 01. 16:58HÁNY ÓRÁTÓL:D:D:D: kicsivel xd
-
128. igoB
2010. 03. 01. 16:58miért csak márciusban van a wigwamban :'(
-
129. igoB
2010. 03. 01. 17:01ja az április jupppppppppppííííííííííííííííííííííííííí :D akkor lehet oda meek :D addig javítok :D
-
130. Rékaaa :D
2010. 03. 01. 17:01Vivi nálad aludhatok? xD
-
131. Rékaaa :D
2010. 03. 01. 17:02van új bejegyzés! :D
-
132. Vicaa02
2010. 03. 01. 17:06vér.nari. XD szomszéd bácsit? mi a templomot szoktuk..^^. xD meg aaaaz erélyeket XD meg az ablakokat..^^. persze ablakra vigyázunk xD mert simán be töri.( : már nem egyszer meg kergettek minket..( : de am xD vipp adatlapomat ha olvasod..( : akkor :D ott van:D xD am honan tudod h szeretek az utközepére le ülni "TÖRÖKülésbe" mert am nem állok xD :D és énekelni a boci bocit???o. O :D nyomozol utánam???:O am meg *_* 14.én tali.*_* köszönöm neked h szoltál..^^. xD geci nagy lesz ..(Yn) ha beengednek minket.-.-"
-
133. igoB
2010. 03. 01. 21:12ToMi szava szent írás :D
Ajj, igen, ahogy Korda Gyuri bácsi mondaná: "Háh, gyerekek, az élet csupa kaland, játék és szereeteet" :)
Büszke lenne rátok, Feka! Én is az vagyok! ;)