viva bejegyzései 
Rendhagyó téli olimpia a VIVA-n
2010. febr. 22. 15:00 - írta Anti Fitness Club10 sztár látogatott el a Műjégpályára, hogy a téli olimpia előtt tisztelegve összemérjék tudásukat. A VIVA műsorvezetői, Ada, Ben és Zola, illetve Lola, AFC Tomi, Rami, Király Viktor, Fekete Dávid, Brasch Bence és Bat, a BNF tagja közös télűző korcsolyázást tartottak, és jéghokiban, műkorcsolyában, illetve jégtáncban mutatták meg, hogy mire is képesek.
A borús idő ellenére is fantasztikus volt a hangulat a jégen, ahol 10 sztár gyűlt össze, hogy elbúcsúztassák a telet, és saját olimpiát rendezzenek maguk között. A sztárok 3 csapatot választottak maguknak, és mindenki más feladatot kapott: Lola, Fekete Dávid és Brasch Bence VJ Ben vezetésével jéghoki versenyt rendeztek, Zola, AFC Tomi és Bat műkorcsolya tudományukat mutatták be, Ada, Fekete Dávid és Rami pedig jégtáncban jeleskedtek.
„Nagyon szeretek korcsolyázni, bár mostanában elég kevés időm jut rá. A mostani mini-olimpia alatt Brasch Bencével mérkőztem meg a Fekete Dávid-Lola jéghoki válogatottal, végül döntetlen lett az eredmény. A mai nap után újra elhatároztam, hogy többet fogok korcsolyát venni a lábamra, hiszen barátokkal is nagyon jó mulatság, és persze ismerkedésre is tökéletes…”- mondta Ben.
Zola, Tomi és Bat fantasztikus műkorcsolya bemutatót tartottak. Bár párszor majdnem hasra esés lett a trükkök vége, de a fiúknak az utolsó pillanatban mindig sikerült megtalálni az egyensúlyt, és megmaradni két lábon. Rami most először húzott korcsolyát az életben, de hamar belejött a számára eddig ismeretlen téli sportba: Ada vezénylete alatt gyönyörű jégtánc előadást mutattak be Viktorral az alkalmi közönségnek.


____________________________________________________
AFC AZ INTERAKTÍVBAN!!!
2010. jan. 26. 0:31 - írta TomiKategóriák: Média megjelenés, Blog
Címkék: afc, anti, club, fitness, interaktív, interjú, tv, viva
Helll
Ma 16:30-tól az egész zenekar tiszteletét teszi az Interaktívban, a VIVÁN. Kérünk minden szimpatizánst, tapadjon a tévékészülékre! Telefonáljon, írjon a Chat-re ha van a témába vágó véleménye, vagy csak szimplán gyönyörködjön bennünk(;
puszedliii
____________________________________________________
VIVA Interaktív!
2010. jan. 21. 21:27 - írta PetiAFCHÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁLÓÓ! :D
Pénteken mindenki tapadjon a képernyőkre(persze ne szó szerint) mert megyek a VIVA Interaktívba és mindenféle érdekességekről fogunk beszélni! Én számítok rátok...Ott lesztek? :D
A TV készülékekkel és az ágyon ugrálással pedig nagyon vigyázzatok. Az alábbi videó tartalmazza a magyarázatot:D
Pusz!
Peti
____________________________________________________
Benne leszek a tévében!!!
2009. dec. 7. 20:34 - írta TomiHalihó!!!
Kedden 17:00-tól a VIVA Interaktív vendége leszek. Nézzetek meg jól!!!
puszedlííí
____________________________________________________
VIVA Interaktív, ma!
2009. nov. 25. 8:07 - írta Tomi
Hahó!
Ma délután a VIVA Interaktívban leszek vendég!
És pár percen belül postoljuk a LéleKzet lemezbemutató koncert videoblogjának második epizódját! :)
Pu,
ToMi
____________________________________________________
MA VIVA Interaktív + BRAVO!
2009. nov. 19. 12:06 - írta Anti Fitness Club
Hahó!
Ma Balázs lesz a VIVA Interaktív vendége (kb. fél öttől!), Lady Gaga és Beyoncé közös klipjéről fog beszélgetni.
Szintén ma kerül standokra az új BRAVO (Címlapján Robert Pattinsonnal!), amelyben beszámolót találhattok a LéleKzet lemezbemutató koncertről, és néhány kulisszatitkot is megtudhattok! :)
Üdv,
____________________________________________________
Hétfőn Chat a VIVA-n!
2009. okt. 30. 20:33 - írta Anti Fitness Club Hahó!
Hétfőn ToMit és Petit faggathatjátok a VIVA Interaktív Chatjében!
www.vivatv.hu
Üdv,
AFC
____________________________________________________
ToMi, Viva Chat, holnap!
2009. okt. 14. 20:06 - írta Anti Fitness Club Holnap délután 3-tól ToMi az Interaktív Sztárchat vendége lesz! (Nem ölelkezőknek - lásd az előbbi bejegyzésünket - kiváló alkalom, hogy faggassák őt mindenféle okosságokról!)Üdv,
AFC
____________________________________________________
Holnap az Interaktív vendége lesz Balázs...
2009. okt. 11. 16:37 - írta Anti Fitness Club
...és az U20-as válogatott fantasztikus sikeréről fog beszélgetni! :)
Nézzétek! :)
Üdv,
AFC
____________________________________________________
Interaktív!!!
2009. szept. 30. 23:20 - írta PetiAFC Holnap (2009.10.01) a Viva Tv vendége lesz az Anti Fitness Club. Mindenkit várunk szeretettel a képernyők elé!____________________________________________________
ToMi a Cool TV-ben és a VIVA-n is!
2009. szept. 17. 22:00 - írta Anti Fitness ClubSziasztok!
Holnap több meglepetésben is részetek lehet, ha a képernyő előtt ültök!
Tomi a CooL TV-ben mesél a második AFC lemezről, mely már gőzerővel készül.
Közvetlenül utána kapcsoljatok át a VIVAra, ahol Tomi és Tóth Gabi közös duettjének klippremierje lesz látható!
____________________________________________________
Peti a Viva Chatben!
2009. szept. 15. 19:19 - írta Anti Fitness ClubFigyelem!
Mindenkit várunk szeretettel 2009 szeptember 16-án a képernyők elé, hiszen Peti a Viva Chat vendége lesz. Kérdezzetek tőle bátran!
____________________________________________________
Balázs ma az Interaktívban
2009. szept. 9. 15:52 - írta Anti Fitness Club
Nézzétek ma az Interakívot a VIVÁn, mert Balázs lesz az egyik vendége, és az esti focimeccsről fog értekezni Bennel. Egy ÉLMÉNY lesz, meglátjátok! :)
____________________________________________________
Megálló ma Hatvanban!!!
2009. szept. 8. 8:18 - írta Anti Fitness Club
Bocs, hogy csak most szólunk: Tomi ma a VIVA Megálló stábjával forgat Hatvanban! (Ha jól tudjuk, a helyszín a városháza előtti tér/park, de ez nem tuti!!!)
Menjetek, zaklassátok a stábot klipkérésekkel! :)
Üdv,
AFC
____________________________________________________
Tomi a Szexi vagy nem-ben!
2009. szept. 3. 20:35 - írta Anti Fitness Club
Dukai Regina, Tóth Szabi és Tomi – ők hárman döntik el, kik az ország legszexibb lányai és pasijai. A Szexi vagy nem negyedik szériájában természetesen nem volt mindig egyszerű dolguk…
„Azt szeretem, ha valaki szerény, és jól is néz ki - a fiúk, és a lányok között egyaránt. A Szexi vagy nem-ben nagyon nehéz dönteni, hiszen van, aki szimpatikus, de nem elég szexi, és ezért ki kell szavaznunk. A feladatomnak ezt a részét nem élveztem túlságosan. Persze van olyan is, aki reklamál, mert szerinte alacsony pontot kapott, még akkor is, ha tízből kilencesre értékeltük.” – magyarázta Regina.
Szabinak és Tominak más szempontjai voltak az ítélkezésnél. „Mi szeretünk a külső alapján ítélni – mondta nevetve Tomi. – Egyébként furcsa, összetett feladat zsűrizni, és bizony akadt olyan lány már eddig is, nem is egy, aki zavarba ejtően szép volt… Szinte minden adásban lesz olyan, akiben „van valami”. A zsűri egyébként nagyon jól működik, jóban vagyunk egymással, és ez megkönnyíti a munkánkat!”
A Sugarloaf frontembere, Tóth Szabi szerint a néha fárasztó forgatásokon nagyon jó volt a hangulat, ő pedig néha úgy érezte magát, mint a mesefilmekben az ordas farkas. „Voltak ugyanis hozzám képest szemtelenül fiatal jelentkezők – árulta el a zenész. – A fiúk zsűrizését és pontozását egyébként az első selejtezőtől kezdve Reginára bízzuk, ehhez ő jobban ért. Tomival inkább a lányok szexuális kisugárzását és külsejét ítéljük meg – és persze az sem baj, ha mindez nem üres fejet takar – tette hozzá Szabi.
A Szexi vagy nem negyedik évadját, tele izgalommal és feszültséggel, na meg sok szexi fiúval és lánnyal, augusztus 31-től láthatjátok a VIVA képernyőjén.____________________________________________________